Cégvezetés
Serfőző Zsolt (1972)
tulajdonos, ügyvezető igazgató
Kommunikáció- és média szociológus, televíziós-, rádiós, illetve internetes szakember, tréner.
1990-től dolgozik a médiában, ez idő alatt a TV2, az RTL Klub, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Rádio Bridge műsoraiban dolgozott műsorvezetőként, szerkesztőként, illetve főszerkesztőként egyaránt.
Internetes szakemberként fejlesztette a Duna Televízió internet stratégiáját és dolgozott az Index.hu tartalomfejlesztési projektigazgatójaként. Vezette az Információs Társadalom és Trendkutató Központ Médiakonvergencia kutatócsoportját, illetve szerkesztette a Nemzeti Információs Társadalom Stratégia, Kultúra- Média-Közszolgálat című fejezetét.
2002-től tanít a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, illetve a Budapesti Corvinus Egyetemen.
Az Interakció Produkció alapításának évétől a vállalat ügyvezető igazgatója és producere.
Interakció hírek
"Fogadra való" a Viasat3-on
„Fogadra való” címmel új műsort indított az Interakció Produkció a Viasat3-on a Wrigley Hungária támogatásával. A miniprogram egyes epizódjaiban ismert emberek és sikeres séfek, baristak adnak ötleteket az étel és italkultúrával kapcsolatban. A műsort főműsoridőben sugározza a Viasat3.
Új forgatott Meditop reklámszpot
Új forgatott reklámszpotja elkészítésével az Interakció Produkciót bízta meg a Meditop Gyógyszeripari Kft. A cél a Nasopx orrspray piacon egyedülálló hatásának bemutatása.
Egészséges hétköznapok a Viasat3-on
A Gallicoop Zrt. támogatásával új műsort indított az Interakció Produkció a Viasat3-on. A miniprogram az egészséges táplálkozással és az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos témákkal foglalkozik és a csatorna főműsoridejében kerül sugárzásra.